Kövessen minket a Facebook-on! Kövessen minket a Twitter-en!
Látogassa meg blogunkat!

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Az Ön neve: Az Ön e-mail címe:

Tizenhat milliárd forintba került a mezőgazdasági területek helyreállítása

2012.02.22.Összesen csaknem tizenhat milliárd forintba került a vörösiszap-katasztrófa következtében károsodott mezőgazdasági területek helyreállítása - közölte Szabó Csaba, a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja a munkálatok lezárását követő sajtóbejáráson kedden Kolontáron.

Hozzátette: az iszapömlést követő elsődleges becslések még 29-30 milliárd forintban határozták meg a kármentesítés költségeit, mert ezer hektárnyi talajcserével számoltak. Ez harminc centiméteres mélységben 3 millió köbméter föld elszállítását és pótlását jelentette volna. Ehhez képest sikerült a költségeket lefaragni, és a talaj károsodását magyar alapanyagokkal megakadályozni - mondta. Hangsúlyozta: a helyreállított területekről vett közel húszezer talajminta igazolja, hogy a földeken korlátozás nélkül bármit lehet termeszteni.

Csaba Attila, a kármentesítést végző Mecsekérc Zrt. képviselője elmondta, hogy a közbeszerzési eljárást követően láttak neki a munkálatoknak, jelenleg még az időjárási viszonyok miatt elmaradt hiánypótlást - füvesítés, fásítás, ideiglenes utak elbontása - kell elvégezniük. Környezetvédelmi módszerekkel 270 hektárnyi területet mentesítettek, további 400 hektárról távolították el a szennyeződést. A Natura 2000-es kiemelten védett úgynevezett "kiöntési területekről" további harminc hektárt állítottak helyre.

Az élővizekről elmondta, hogy 100 kilométeren végeztek mederkotrást, helyreállították a Torna-patak és a Marcal folyó kis- és nagyvízi medrét és partfalát, és a hozzájuk tartozó 10 műtárgyat. A kolontári mesterséges halastóból 21 ezer köbméter iszapot kellett kikotorni.

A Mecsekérc Zrt. 900 ezer köbméter szennyezett földet szállított vissza az ajkai timföldgyár területére, négy település több mint hatvan kiskertjében pótolták vissza a termőföldet. Feladatuk volt a devecseri kastélypark rekultivációja is, befejezték a 12 hektáros védett őspark füvesítését - számolt be Csaba Attila.

forrás: MTI

« vissza a környezetvédelmi hírekre